Bár a Széchenyi Pihenőkártyák eddigi pályafutása vitathatatlanul szép eredményeket produkált, és a 2013-as változásokkal még népszerűbb lehet majd, az Erzsébet-utalvány elfogadóhelyeinek és szolgáltatásainak bővülése visszafoghatja a terjedését.
A SZÉP-kártyát idén már sokkal több helyen fogadják majd el mint eddig és a rá feltöltött összeg is fél évvel tovább használható fel, illetve örökölhetővé is vált, tény, hogy a legtöbb pénz a vendéglátó alszámlára érkezik, és a legtöbb költés is innen történik. Ez pedig a felmérések és a szakemberek szerint azért lehet, mert az emberek a rezsipénzen spórolnak így – az eddig étkezésre félretett pénzeket számlafizetésre a kártyát pedig a mindennapi étkezésre fordítják. Bár kétségtelen, hogy jelentős költések történnek a szállodák és sportlétesítmények felé is, ezen a területen az Erzsébet-utalvány, különösen legújabb módosításaival megszorongathatja a plasztikot.
Idén ugyanis az utalvány adókedvezményes ötezer forintos keretét nyolcezer forintra bővítették, ami a legtöbb cégnél ki is merítheti a cafeteriára szánt összeget. Ez a felmérések szerint az olyan cégeknél, ahol a béren kívüli juttatások rendszerét aktívan használják, átlagosan 266 ezer forint, azok pedig, akik újonnan akarják azt bevezetni, mintegy 168 ezer forint az erre elkülönített összeg. Ehhez hozzájön még hogy a felmérések szerint a béren kívüli juttatásokat használó végek szinte kivétel nélkül, 98 százalékos arányban terveznek étkezési célokra felhasználható utalványt adni dolgozóiknak, legtöbbjük pedig vagy teljesen kihasználja, vagy túl is lépi majd a nyolcezres keretet. A munkavállalók körében jelenleg is ez a legnépszerűbb cafeteria-elem, tavaly a kormány a segítségével sikeres ütötte ki a francia utalványkibocsátó cégeket, mint a Sodexo vagy a Cheque Dejeuner a piacról.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány jelentősen bővíteni szándékozik az elfogadóhelyek számát is. Bár Majthényi Ferenc, az Alapítvány főtitkára szerint nem akartak riválist teremteni ezekkel a lépésekkel a SZÉP-kártya számára, mégis egyre több az olyan terület, ahol mindkét eszközzel lehet fizetni. Az utalványokat elfogadó helyek rendszerébe a tervek szerint még legalább tízezer helyet vonnának be idén, a tárgyalások jelenleg is folynak számos céggel.
Tavaly az utalványt hideg- és melegételre is lehetett fordítani – idén ez változott volna, és a hidegétel kikerült volna a lehetőségek közül, a kormány azonban végül úgy döntött, nem korlátozza a felhasználását. Így mégis komoly ellenfelet jelenthet majd a pihenőkártya számára – a SZÉP-kártya ezzel együtt népszerű maradhat, hiszen idén már sportegyesületi tevékenységekre, uszodabérletre, sporteszközök bérlésére és számos más új szolgáltatásra is fordítható lesz a rajta felhalmozott összeg. Emellett a melegétkeztetés vonatkozásában megemlítendő az is, hogy az üzemi konyhák használata terén egyszerűsítették a szabályozást az idei évre, most már ugyanis azok is igénybe vehetik ezeket, akik nem az adott munkahelyen dolgoznak.