2012. október 26-án megjelent, 301/2012. (X. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) módosította a SZÉP kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló rendelkezések egyes részeit, amely módosítások a szolgáltatókat (SZÉP kártya elfogadókat) is érintik.
A Rendelet, valamint a Rendeletből adódó módosítások elérhetőek a www.otpszepkartya.hu honlapunk főoldalán a hírek között, valamint a „Kártyaelfogadóknak” oldalunk „A programról” menüpontja alatt.
Elfogadói szerződésünk értelmében intézményünk a Rendeletben foglaltak szerint módosítja az Általános Szerződési Feltételeket (továbbiakban: ÁSZF), valamint az elfogadói szerződést, ezért tájékoztatom, hogy az alábbiak szerint változnak az ÁSZF-ben rögzített 3., 30. és a 34. pontok, valamint az 53. ponttal az ÁSZF kiegészítésre kerül:
3. pont az alábbiak szerint módosul:
A Rendelet 5.§ (1) bekezdésében meghatározott belföldi szolgáltatások köre, amely szolgáltatások ellenértékét a Kártya felhasználásával ki lehet egyenlíteni, alszámlák szerinti bontásban:
a) a szálláshely alszámla terhére
aa) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.-ből a családi panzió szolgáltatása),
ab) belföldi utazásszervezés (TEÁOR’08 79.12.-ből belföldi előre összeállított utazási csomagok értékesítése),
b) a vendéglátás alszámla terhére
ba) éttermi és mozgó vendéglátás (TEÁOR’08 56.10.),
bb) egyéb vendéglátás (TEÁOR’08 56.29.)
bc) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR’08 55.10., 55.20., 55.30., 55.90.-ből a családi panzió szolgáltatása),
c) a szabadidő alszámla terhére
ca) egyéb humán-egészségügyi ellátás (TEÁOR'08 86.90-ből a fizikoterápiás szolgáltatás, a dentálhigiéniai kezelés, a diagnosztikai szolgáltatás, a terhesgondozás, és az egyéb máshová nem sorolt humán egészségügyi ellátás),
cb) előadó-művészet (TEÁOR'08 90.01.),
cc) múzeumi tevékenység (TEÁOR'08 91.02.),
cd) növény-, állatkert és természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR'08 91.04.),
ce) vidámparki, szórakoztatóparki tevékenység (TEÁOR'08 93.21.),
cf) máshová nem sorolt egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység (TEÁOR'08 93.29-ből a szabadidőpark- és strandszolgáltatás, sípálya és sporthajó kikötő szolgáltatásai, valamint a szabadidős létesítmény működtetője által nyújtott, a pihenést, szabadidőt szolgáló eszközök kölcsönzése),
cg) fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR'08 96.04.),
ch) testedzési szolgáltatás (TEÁOR'08 93.13),
ci) egyéb sporttevékenység (TEÁOR'08 93.19-ből verseny- és lovaglóistálló tevékenysége és a sporthorgászat),
cj) belvízi személyszállítás (TEÁOR'08 50.30.),
ck) egyéb foglalás (TEÁOR'08 79.90-ből az idegenvezetés),
cl) sportlétesítmény működtetése (TEÁOR'08 93.11-ből a sportpályák bérlése, uszoda belépő és bérlet értékesítése),
cm) sportegyesületi tevékenység (TEÁOR'08 93.12.),
cn) sport, szabadidős képzés (TEÁOR'08 85.51.),
co) szabadidős, sporteszköz kölcsönzése (TEÁOR'08 77.21.),
cp) szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR'08 55.10., 55.20
A 30. pont úgy módosul, hogy a Kártya használatának – Szolgáltatót terhelő díja a
Szálláshely szolgáltatásnyújtás beváltási értékének
1,5%-a Áfa, de minimum 12 forint Áfa
Vendéglátás szolgáltatásnyújtás beváltási értékének
1,5%-a Áfa, de minimum 12 forint Áfa
Szabadidő szolgáltatásnyújtás beváltási értékének
1,5%-a Áfa, de minimum 12 forint Áfa
A díj számítása a 2012. november 25. 0.00 órától végrehajtott tranzakciókra vonatkozik.
A 34. pont úgy módosul, hogy az intézmény a szolgáltató által beváltott e-utalvány ellenértékét 15 banki nap helyett legfeljebb 5 munkanapon belül váltja be, utalja át. Ezen módosítás 2012. november 25. 0.00 órát követően végrehajtott tranzakciókra lép hatályba.
Az ÁSZF az alábbi 53. ponttal egészül ki:
A Rendeletben foglaltak szolgáltató részéről történő megsértése esetén a kereskedelmi hatóság bírságot szabhat ki, amelynek mértéke 50.000 forinttól 500.000 forintig terjedhet. Ismételt jogsértés esetén a bírság mértékének felső határa 1.000.000 forint. Amennyiben a hatóság három éven belül egy szolgáltatónál ismételten megállapítja a Rendeletben meghatározott valamely rendelkezés megsértését, úgy a Hatóság jogerős határozata alapján az Intézmény köteles a szolgáltatóval kötött szerződését 15 napon belül felmondani. Ezen szolgáltatóval a kártya elfogadására irányuló új szerződést a szerződés felmondásától számított egy évig egyik intézmény sem köthet.
forrás: www.otpszepkartya.hu