Bár az elmúlt év végén enyhítettek a szabályokon és a SZÉP-kártyákra utalt összegek felhasználási idejét kitolták egészen május végéig, tehát teljes fél évvel, a kormány most egy még egy módosítást eszközölt. Az új szabály célja, hogy a pihenőkártyákra utalt összegek amennyiben nem kerülnek felhasználásra, mindenképpen visszakerüljenek a munkáltatóhoz.
Jelenleg még a 2011-es első évben kiutalt összegeket is el lehet költeni, az év végéig tartó határidőt ugyanis a nagy mennyiségű felhasználatlan pénz miatt kitolták fél évvel. Amennyiben azonban a munkavállaló a másfél éves rendelkezésre álló időt követően sem költi el a plasztikon pihenő összeget, a kártyát kibocsátó bank köteles lesz azt visszautalni a juttatást eredetileg biztosító cég számlájára. Az eredeti szabályok szerint ugyanakkor a kibocsátónál maradt volna ez az összeg, a munkáltatók pedig elkönyvelhették volna a kiutalt összeget, ahogyan korábban például az üdülési csekk esetében is történt. Hogy pontosan mi a kormány célja ezzel az intézkedéssel, egyelőre nem teljesen tiszta, szakértők szerint azonban valószínű, hogy azt a látszatot akarják elkerülni, hogy a pénzintézetek az el nem költött pénzeket "elnyelik". A cégek tehát a változások szerint ezt a visszajuttatott összeget rendkívüli bevételként könyvelik majd el, utána adót kell fizetniük. A pénz egyetlen esetben maradhat a kártyát kibocsátó pénzintézetnél, ha a juttatást utaló cég időközben jogutód nélkül megszűnt, tehát a maradványösszeget már nem lenne kinek visszautalni.
A Nemzetgazdasági minisztérium korábban jelezte, hogy a határidő kitolását azért érezték szükségesnek, mert a 2011-es pihenőkártyás juttatásokból november végén még mindig 348,6 millió forint volt felhasználatlan. Mivel a következő két hétben is csak kicsit több mint 65,6 millió forinttal csökkent ez az összeg, úgy döntöttek, a kártyahasználóknak és a turisztikai vállalkozásoknak is előnyösebb volna, ha december végén ezek a pénzek nem „vesznének el”.
Érdekes, hogy december huszadikán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még úgy gondolta, a maradványösszegek problémája év végéig lényegében magától megoldódik majd, mert a felhasználatlan pénzek mennyisége a karácsonyi és szilveszteri költésekkel szinte jelentéktelen lesz. Ugyanakkor a pénzek felhasználását lassította az, hogy a 2011-e első évben kiadott pihenőkártyákat az érvényes szabályok szerint még csak igen korlátozott körben, csak belföldi szállások díjának kifizetésére lehetett felhasználni. Ennek oka, hogy a jelenlegi hárommal ellentétben 2011-ben a kártyán még csak egy alszámla volt található – a költések azóta a kibővülő szolgáltatásoknak és a megszaporodott elfogadóhelyeknek hála nagyobb arányban történnek. Éppen ezért a 2012-es juttatások esetében valószínűleg már nem áll majd fenn hasonló probléma, bár mivel a kártyatulajdonosok már eleve kitolt határidővel számolhatnak, év végére minden bizonnyal jelentős összegek maradnak majd a számlákon.