A Magyar Fürdőszövetség ismételten kezdeményezi, hogy a juttatások kiutalása után is lehessen összegeket mozgatni a különböző célú alszámlák között.
A szakmai szervezet szerint azért lenne fontos, hogy a zsebek közötti átjárhatóságot biztosítsa a szabályozás, mert a pihenőkártya bevezetése óta visszaestek a hazai fürdők bevételei.
A cafeteria-rendszer átalakítása előtt az üdülési csekkekkel, melyek a tervek szerint hamarosan kikopnak majd a rendszerből, a fürdőkben is lehetett fizetni. A SZÉP-kártya esetében azonban fürdőbelépők megváltására kizárólag a szabadidő alszámla igénybevételével van lehetőség. A jelenleg hatályos szabályok szerint ebből a zsebből szabadidőeltöltésre, rekreációra és más egészségmegőrző tevékenységekre lehet költeni, összesen évi 75 ezer forintot. A szálláshely és vendéglátás alszámlákról azonban ilyen kiadásokat nem lehet fedezni.
A Széchenyi Pihenőkártya egyik leggyakrabban vitatott tulajdonsága – melyet korábban a Fürdőszövetség is illetett már kritikával –, hogy a különböző alszámlák között nem lehet összegeket mozgatni. A dolgozó – esetleg a munkáltató – előre meghatározhatja, hogy a pihenőkártyára utalt cafeteria-keretéből melyik alszámlára mennyit akar kapni, utólagos módosításra azonban nincs lehetőség.
A Fürdőszövetség legutóbb tavaly nyáron javasolta a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági minisztériumnak, hogy vizsgálják felül ezt a szabályt. A minisztérium azonban rövid úton hárította a kérést. Akkori álláspontjuk szerint ilyen módosításra egyelőre még nem volt szükség, mivel a kártya még csak a tavalyi évben kezdett el felfutni.
A szervezet most azért kezdeményezi újra a szabálymódosítást, mert a legfrissebb adatok szerint a SZÉP-kártya bevezetése a magyarországi fürdők esetében igen jelentős bevételkieséshez vezetett. A számok szerint 2010-ben még 2,5 milliárd forint értékben váltott be a 37 vizsgált fürdő üdülési csekket, ennyi cafeteria formájában megkapott juttatást költöttek tehát el a munkavállalók fürdőzési célokra. A következő évben azonban a csekkek adóterheit megnövelték azok piacról való kivezetésének első lépéseként. Ez félmilliárddal csökkentette a csekkekből származó bevételeket.
A változás azonban legmarkánsabban a tavalyi évben mutatkozott meg. Míg 2011-ben még csak belföldi szálláshelyek szolgáltatásait lehetett igénybe venni a kártya segítségével, az elmúlt évre ezt kiterjesztették a szabadidőre is, ideértve a fürdőbelépők vásárlását. Ezzel együtt zajlott a csekkek kivezetése is, a kártya azonban a jelek szerint nem volt képes pótolni a kieső bevételeket. 2012-ben az üdülési csekkekből és a SZÉP-kártyából származó bevételek már csak összesen 1,63 milliárd forintra rúgtak, több mint évi 900 millió forinttól estek tehát el a fürdők három év alatt.
A szövetség szerint a SZÉP-kártya teljesítménye tehát ezen a téren egyenesen lehangoló. Ennek egyik okaként azt jelölik meg, hogy tavaly szerintük nehézkes és lassú volt annak bevezetése.