Az OTP Bank kutatásai szerint a béren kívüli juttatások rendszerén belüli változásokkal tovább nőhet a különbség a magas és alacsony keresetűek között, ugyanis a kisebb jövedelműek számára az adókulcs megemelkedésével együtt a felhasználható keret is leszűkülhet. Mások ellenben egészségbiztosításuk mellé akár még wellness-üdülést is képesek lehetnek fizetni.
Bár egyelőre nehéz megmondani, hogy a SZÉP-kártya elterjedésére pontosan milyen hatással lehet majd, hogy a korábbi 30,95 százalékos adókulcsot 35,7 százalékra emelték, a bankok szakemberei szerint könnyen előfordulhat, hogy a munkavállalók számára sok helyen szűkösebb keret áll majd csak rendelkezésre az egyébként kibővült szolgáltatások igénybevételére, mint a tavalyi évben. Ez persze nem vezethető vissza egyértelműen a kártyára utalt összegeket sújtó közterhek növekedésére, mivel egyrészt ez a juttatási forma még így is jóval kedvezőbb, mint ugyanazt a pénz bérként kifizetni a cégeknek, másrészt a keret szűkülése nem korlátozódik a pihenőkártyára, a teljes cafeteria-kínálatra jellemző.
Maga a szűkülés azonban problémás lehet a SZÉP-kártya terjeszkedését, mivel a közszférában dolgozók például mindössze 145 ezer forintos cafeteria-keretből gazdálkodhatnak, ebbe pedig még a tömegközlekedési bérlet és az étkezési Erzsébet-utalvány is igen szűkösen fér csak bele. A legtöbben pedig nem is választhatják meg szabadon, milyen formában kapják a juttatásokat, mindössze mintegy harmaduk határozhatja meg ezt saját maga.
Ugyanakkor az „Egészséges Cafeteria” konferencián, melyet még az év elején tartottak meg, a szakemberek kiálltak amellett, hogy a cafeteria rendszerét komoly veszély nem fenyegeti a kedvezőtlen törvényi változtatások miatt sem, mivel még az adóemelésekkel együtt is jobban megéri mint a bérfizetés. A munkavállalók számára ezzel szemben előnytelen lehet a rendszer, mert bár sokan juthatnak így egészségügyi szolgáltatásokra felhasználható plusz összeghez, ez azonban azzal együtt sem jelenti az ellátási alap növekedését számukra, hogy az adóemelés az egészségügyi hozzájárulás megemelését jelenti elsősorban.
Tehát a változások a munkáltató cégek számára nem sok negatív következménnyel járnak majd, a költségek minimális emelkedésével továbbra is előnyös lesz a béren kívüli juttatásokat választaniuk, a dolgozók azonban már inkább megérezhetik a megszorítások hatását, köztük is jellemzően a kisebb keresetű réteg, akiknek pedig inkább szükségük lenne a cafeteria-juttatásokra. Emellett a pihenőkártya a vendéglátóiparra is jó hatással van, mert bár a legtöbbet étkezésre költik használói, azért a belföldi szálláshelyeken, ahol egyre szélesebb körben vehető igénybe ez a fizetési mód, tapasztalható ehhez köthető forgalomnövekedés, ez pedig hosszú távon, ha nem következik be újabb negatív hatású törvénymódosítás, elősegítheti számos munkahely megmaradását vagy akár létrejöttét is.