A tavalyi évben az OTP mondhatta magáénak a Széchenyi Pihenőkártyával rendelkező kártyatulajok és a pénzforgalom elsöprő hányadát – az eddigi számok alapján az idei évben sem várható jelentős változás e téren.
Az OTP Pénztárszolgáltatóhoz a tavalyi év végéig több mint 55 milliárd forintnyi munkáltatói átutalás érkezett, ezzel a kibocsátók listáját messze vezették. A kártyabirtokosok és a költések összege – több mint 35 milliárd forint – terén ugyancsak meghaladta részesedésük a 80 százalékot. A legújabb, februári adatok alapján továbbra is tartja a pénzintézet a négyötödös piaci arányt, ugyanis újabb mérföldkőhöz, 600 ezer kártyabirtokoshoz érkeztek el. Ez azt jelenti, hogy mindössze egy év alatt a tízszeresére növekedett az OTP-féle kártyával rendelkező munkavállalók száma. Mostanra az összes feltöltött összeg már meghaladta az 58 milliárd forintot. Bár sokan tartottak attól, hogy a kártyára utalt cafeteria-juttatásokat sújtó megnövekedett közterhek és ezzel együtt az egyes esetekben kedvezőbb Erzsébet utalvány miatt csökkenhet a kártya népszerűsége, ennek hatása kevéssé látszik megmutatkozni az év első hónapjaiban. A dolgozók február elejéig összesen már 38 milliárd forintot költöttek el az OTP-hez került béren kívüli juttatásaikból.
Az tavaly év végi felmérések szerint ezek a költések javarészt a három közül a vendéglátás alszámláról történnek, mivel sokan fedezik napi étkezésük költségeit a cafeteria-pénzből, hogy így rezsire többet tehessenek félre. A szálláshely alszámla mindössze 16, a szabadidőé pedig csak 6 százalékot kapott a feltöltésekből. Ezek az arányok idén némileg változhatnak, mivel a legutóbbi módosítások szerint a szabadidő alszámláról igénybe vehető szolgáltatások köre jelentősen kibővült, mostanra már uszodabérletet, sportegyesületi tevékenységet vagy sportszerbérlést is lehet állni a plasztik segítségével.
Az OTP elfogadóhely-hálózata ennek megfelelően szintén nagy arányban tovább bővül, jelenleg több mint 19 ezer helyen fogadják már el a bank SZÉP-kártyáját és 37 ezer felhasználási lehetőség közül választhatnak a munkavállalók.
A mérföldkő elérése alkalmából megszólalt Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója is, aki elmondta, büszkék rá, hogy a hazai munkavállalók mintegy egyötöde már rendelkezik OTP SZÉP-kártyával. „Ez természetesen felelősséget is jelent. Stratégiai együttműködések megkötésével, illetve folyamatos fejlesztésekkel törekszünk arra, hogy az OTP SZÉP-kártya többet érjen, mint a rá utalt összegek névértéke” – jelentette ki Róth, aki szerint elsősorban a bank egyedülálló kedvezményrendszerének és a cafeteria-rendszerrel kapcsolatos sok éves tapasztalatuknak lesz köszönhető, ha 2013-ban is eredményes évet zárhatnak.
Az OTP egyébként a hazai kibocsátók közül az első, amely nemrég mobiltelefonos alkalmazást is fejlesztett pihenőkártyás ügyfelei számára, amely segít az egyenleg ellenőrzésében és a legközelebbi elfogadóhelyek megtalálásában is.